2013. május 20., hétfő

Apró hírek az elmúlt hetekből

Mostanában nagyon elmaradtunk a blogbejegyzésekkel, mert igen sok dolgunk volt, ezért most egy rövid összefoglalót készítünk, az elmúlt hetekben történtekről.

Először is május 2-án és 3-án megejtettük az év eleji nagytakarítást. Mindent áttöröltünk, lemostunk, felmostunk, kimostunk. :-) Végre csillog-villog az egész ház, minden kész a vendégek fogadására. Az első vendégek egyébként meg is érkeztek szombaton, úgyhogy a szezon már tényleg kezdetét vette. Úgy láttuk rajtuk mindennel nagyon elégedettel, bár már több éve visszajárnak Berekfürdőre, ez az első alkalom, hogy a Florianus Apartmanban szállnak meg. Remélhetőleg, nem is az utolsó! :-)
Május első napjaiban a már többször emlegetett konyhafelújítás is befejeződött. Nekünk nagyon tetszik a végeredmény. :-) Erről majd egy külön bejegyzésben részletesen beszámolunk. 



A kertben felállítottuk egy kis homokozót a gyerekeknek, aminek még napellenzője is van, így nem kell félteni a gyerkőcöket a napszúrástól vagy leégéstől. Készítettünk új fényképes kulcstartókat, megrendeltük a lengyel névjegykártyákat. Szép IKEA-s ágyneműhuzatokkal bővítettük a készletünket. 



Összeállítottunk egy elégedettségi kérdőívet, amit minden vendég kitölthet távozás előtt. Erre azért van nagy szükségünk, hogy valós visszajelzést kaphassunk a vendégektől, így láthatjuk mi az, amiért érdemes volt tenni és mi az, ami a legnagyobb hiányosságot jelenti a nyaralók részére. Szeptemberben majd készítünk egy kiértékelést, amit itt a blogon is közzéteszünk. Addig is, ha kapunk jelzéseket olyan hiányosságokról, amik nem igényelnek nagy idő és anyagi ráfordítás, akkor azokat pótolni fogjuk.


A bejegyzés végére tartogattunk egy kis meglepetést. :-) 2013-ban minden kedves vendégünknek egy Florianus Apartman-os mézeskalácsszívvel kedveskedünk! :-)




2013. május 2., csütörtök

Nyaralónk története-képekkel


Az egész történet már igen messzire nyúlik vissza, kb 2000-re, amikor is megvásároltuk azt a nyaraló telket, amin most a Florianus Apartman áll. Ekkoriban nyitották meg utcánkat, a Harmat utcát, természetesen egy ház sem állt még itt. Az alapötlet az volt, hogy egy olyan nyaralót építsünk, amit alkalmas lesz kiadásra, de ha úgy alakul életünk, akár be is tudunk költözni és egy többtagú család kényelmesen tudja itt élni mindennapjait. A nyaraló alaprajza teljes mértékben illeszkedett ehhez a kettős igényhez, ezt a rajzot pedig Farkas Edit építészmérnök készítette el, aki rokonságunkba tartozik. Az építkezés sok éven keresztül elhúzódott, mivel anyagi helyzetünk csak ezt a tempót engedte meg, azonban lassan, de folyamatosan tettük bele tartalékainkat. A nyaraló végül 2008 tavasz végén lett beköltözhető. Ekkorra az is kiderült, hogy a gázt nem lehet bevezetni, ezért a fűtési szezonban nem üzemelünk.

2008
Mindenféle előzetes kutatás, igényfelmérés, tapasztalat és jártasság nélkül, de annál nagyobb lelkesedéssel belevágtunk a nyaraló kiadásába. Ezt a feladatot elsősorban a család női tagjai vették a nyakukba. Első körben megvettük a kisebb nagyobb berendezési tárgyakat, nevet kapott a házunk, majd elkezdtük néhány ingyenes portálon reklámozni a nyaralót. Ekkor még az udvar nem volt füvesítve, egy kupacban még építési törmelék is éktelenkedett, nem volt semmilyen kerti kiülő vagy bográcsozási lehetőség, sőt még hűtőből is csak egy volt. :-) Aztán érkeztek az első telefonhívások, aminek nagyon megörültünk, majd szépen lassan az első vendégek is megérkeztek. Az első benyomása mindenkinek pozitív volt, de a hiányosságokat többen szóvá tették, persze ezek egy részével mi is tisztában voltunk. Talán sok nyaralótulajdonossal ellentétben, mi nagyon örültünk az észrevételeknek és igyekeztünk korrigálni a hibákat. Ültettünk virágos növényeket, vettünk új hűtőket és kisebb, de annál fontosabb kiegészítőket. A szezon végén, szeptemberben a kert is szépülésnek indult, hiszen földet hozattunk és füvesítettünk, valamint meg vettük a „Csodasövény” nevezetű növényt a kerítés tövébe, egy este pedig felpakoltuk a Tesco-s bevásárlókocsinkat tujákkal, amiket a hátsó kerítés mentén ültettünk el. A képen egy júniusi és júliusi állapotot látunk, a változás ilyen rövid idő elteltével is látványos. :-) 




2009
2009 tavaszán már kezdett pofásodni a kert, de ekkor elhatároztuk, hogy egy – a szomszédéhoz hasonló - kerti kiülőt szeretnénk építtetni. Megépítéséért szintén egy rokon felelős, Szabó Attila asztalos. Az elkészült remekművet pedig júniustól már a vendégek is birtokba vehették, a kerti ülőgarnitúrával együtt, sőt még az áramot is bevezettettük, így este sem kell a vaksötétben üldögélni, de az áramnak köszönhetően, hifi vagy laptop is használható a kertben.



2010
2010-ben az udvaré volt a főszerep. Új növények érkeztek a kertbe, néhány csemete fa formájában. A kerti pavilon végében pedig helyet kapott egy nagyon látványos és hasznos elem, ami nem mellékesen a nyaralások elengedhetetlen kelléke: a kerti sütő. Két kedves barátunk készítette el: Flórián Gábor és Bíró Imre. Lehet grillezni, szalonnát sütni és bográcsolni, a pulton pedig az előkészítő munkálatokat végezni. Természetesen a grillezéshez szükséges eszközöket, szalonnanyársat és bográcsot biztosítunk, viszont faszén, tűzifa beszerzéséről a vendégeknek kell gondoskodni.



2011
Ezt az évet hívhatjuk a fenntartás évének, mivel igyekeztünk az addig megszokott színvonalat hozni és az addig elért eredményeket tartani. Ebben az évben látványos újdonság a nagykapu és a kiskapu elkészíttetése volt. A kerítés tövébe szintén "Csodasövény" került, így idővel majd szép sövény fogja elfedni a most még csúnyácska hálós kerítést.



2012
2012-ben már a régen várt külső tároló lett kialakítva, így végre van helye a kerti szerszámoknak és a fűnyírónak. A kerti növények szépen fejlődnek, a "Csodasövény" csodásan beállt, nem győzzük visszafogni, helyenként négy-öt méteresre is megnőtt az első ültetés. A másik említésre méltó előrelépést a szallas.hu portálhoz való csatlakozás jelentett, hiszen ennek a reklámfelületnek köszönhetően sok új vendég érkezett az nyaralónkba. Ezen a sikeren felbuzdulva, új lendülettel vetettük bele magunkat a 2013-as szezon előkészítésébe. Sok újdonsággal és meglepetéssel jelentkezünk majd, ezek a későbbi bejegyzésekből mind kiderülnek. :-)





A bejegyzés végére szépen összeállt a történet és talán a fotók bizonyítják legjobban, hogy milyen dinamikusan szépítgetjük, újítgatjuk és bővítgetjük a nyaralónkat. Rengeteg idő, energia és pénz van ebben, ami talán egy kívülállónak nem egyértelmű. Nyilván még most is messze vagyunk a tökéletestől, de az építő kritikára mindig vevők vagyunk és lehetőségeinkhez mérten igyekszünk is tenni a változásért. :-)