2013. május 20., hétfő

Apró hírek az elmúlt hetekből

Mostanában nagyon elmaradtunk a blogbejegyzésekkel, mert igen sok dolgunk volt, ezért most egy rövid összefoglalót készítünk, az elmúlt hetekben történtekről.

Először is május 2-án és 3-án megejtettük az év eleji nagytakarítást. Mindent áttöröltünk, lemostunk, felmostunk, kimostunk. :-) Végre csillog-villog az egész ház, minden kész a vendégek fogadására. Az első vendégek egyébként meg is érkeztek szombaton, úgyhogy a szezon már tényleg kezdetét vette. Úgy láttuk rajtuk mindennel nagyon elégedettel, bár már több éve visszajárnak Berekfürdőre, ez az első alkalom, hogy a Florianus Apartmanban szállnak meg. Remélhetőleg, nem is az utolsó! :-)
Május első napjaiban a már többször emlegetett konyhafelújítás is befejeződött. Nekünk nagyon tetszik a végeredmény. :-) Erről majd egy külön bejegyzésben részletesen beszámolunk. 



A kertben felállítottuk egy kis homokozót a gyerekeknek, aminek még napellenzője is van, így nem kell félteni a gyerkőcöket a napszúrástól vagy leégéstől. Készítettünk új fényképes kulcstartókat, megrendeltük a lengyel névjegykártyákat. Szép IKEA-s ágyneműhuzatokkal bővítettük a készletünket. 



Összeállítottunk egy elégedettségi kérdőívet, amit minden vendég kitölthet távozás előtt. Erre azért van nagy szükségünk, hogy valós visszajelzést kaphassunk a vendégektől, így láthatjuk mi az, amiért érdemes volt tenni és mi az, ami a legnagyobb hiányosságot jelenti a nyaralók részére. Szeptemberben majd készítünk egy kiértékelést, amit itt a blogon is közzéteszünk. Addig is, ha kapunk jelzéseket olyan hiányosságokról, amik nem igényelnek nagy idő és anyagi ráfordítás, akkor azokat pótolni fogjuk.


A bejegyzés végére tartogattunk egy kis meglepetést. :-) 2013-ban minden kedves vendégünknek egy Florianus Apartman-os mézeskalácsszívvel kedveskedünk! :-)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése